2016. január 14., csütörtök

53.fejezet~Múlt.

 A szobámban ülve bámultam a plafont.
Egyszerűen nem tudtam elképzelni,hogy tényleg elhurcoltak Braziliába. Ma este én is szórakozni akartam egy kicsit,de nem az Ő közelében.Sőt a lehető legtávolabb tőle.

A mosdó irányába indultam amikor megláttam,hogy Justin szobájának az ajtaja résnyire nyitva áll.Ezelőtt mindig kulcsra volt zárva.
Nem sokkal ezelőtt hallottam amint az egyik fekete autó kihajt a garázsból és Justin élesen kiabált valakivel telefonon miközben bepattan a járműbe.
Teljesen egyedül voltam.Vagyis a gorillákat leszámítva akik a bejárati ajtó előtt ólálkodtak.
Alaposan körülnézve,hogy tiszta-e a levegő léptem be a szobába.

Az ágyat leszámítva olyan volt,mintha soha senki nem lépett volna be azelőtt erre a helyre.
Tudom,hogy nem szép dolog de ha már  ott voltam miért ne nézhetnék körül egy kicsit?gondoltam.
A falak csupaszak voltak.
Sehol egy családi fotó,sehol egy  önarckép semmi.Az egész helységben egyetlen egy festmény volt kiakasztva az ágy fölé,amin egy kis kunyhó szerű épületet fedeztem fel.Sok fával körülvéve,a hideg színek ellenére is melegséggel töltött el a látványa.
Lassan  közelítettem a szekrények felé és olyan óvatosan nyitottam ki ,mintha csak attól félnék,hogy az egész kóceráj az arcomba robban.Legnagyobb meglepetésemre ez csak egy sima szekrény volt.Hmm'..ki gondolta volna..

Az asztalon egy halom üzleti papír volt szétdobálva különféle nyelveken.Találtam egy könyvet amiben bankkártyák sokasága volt elrejtve.Sosem gondoltam,hogy Justin ennyire gazdag lenne ameddig meg nem láttam ezt.Olyan gyorsan csuktam be a könyvet,mintha megégetett volna.
Az asztal fiókjaiban,mindegyikben megtalálható volt legalább egy fegyver.Némelyik kisebb némelyik nagyobb,de biztos voltam benne,hogy már mindegyik legalább egy emberi életet kioltott.Lehet egy ártatlan emberét.
Ki kell jutnom innen,úgy éreztem egy időre eleget láttam.Ez volt az egyedüli gondolatom.

Már éppen kifelé vettem az irányt amikor kicsúszott alólam a szobaszőnyeg és egy nem túl kecses mozdulattal a padlóra vágódtam és bevertem a fejemet.
-Basszus ez nagyon fáj..-szitkozódtam és óvatosan megtapogattam a tarkómon a sajgó pontot.Tuti holnapra növesztek oda egy másik fejet.
Már tápászkodtam is fel amikor pillantásom véletlenül az ágy alatti régies fadobozkára siklott.Észre sem vettem volna ha az egyik csücske ki nem látszik a nagy fehér takaró alól.Valaki nagyon siethetett és nem tudta visszatolni a helyére..
Óvatosan kihúztam és az ágyra fektettem ,majd felnyitottam és jobban szemügyre vettem a papírhalmok sokaságát.

Újság cikkek,gyűrött fényképek és más különösebbnél-különösebb dolgokat véltem felfedezni benne.
Tudtam,hogy ezzel a lépéssel Justin legmélyebb és legtitkosabb énjébe láthatok,de elképesztően vágytam rá,hogy megtudjak róla néhány dolgot.Nem rosszindulatból,ahogy Ő használná fel ellenem,hanem szimplán,mert semennyire nem ismertem azt az embert akivel nap,mint nap találkoztam.

Egy újság szúrta ki először a figyelmemet.Meglehetősen régi nyomtatvány lehetett,mivel a betűk már elhalványodtak,de a szalagcímet kitudtam venni.

"Az egész család életét vesztette a torontói tűzben."

(...)az év márciusában történt a tragikus eset,miként a Bieber család rezidenciáján  egy ottfelejtett égő gyertya miatt lángra kapott egy függöny(...)

(...)Legnagyobb szerencsétlenségükre a tűz berobbantotta a földszinten lévő gázpalackokat,így másodpercek alatt robbant fel az egész épület,a békésen alvó családdal együtt(...)

(...)Az egyetlen túlélő a család legkisebb gyermeke, a hat éves Justin Drew Bieber.
Az így árván maradt kisfiú annak köszönheti életét,hogy aznap este a kert végén lévő kunyhóban véletlenül elszundított tévézés közben.(...)

(...)Lehet jobban járt volna ha ő maga is a házban tartózkodik,hiszen ezzel a tragédiával majdnem lehetetlen lesz felnőnie szegény  fiúnak.(...)

Lehetetlen...ez az egyetlen szó vésődött a koponyámban,amint remegő kézzel nyúltam egy újabb összehajtott papír után.
-Örökbefogadási lap.-olvastam,suttogva,majd tanulmányozni kezdtem a 'kortörténetet'.

Hat évesen fogadták örökbe először,de miután egy évig nem beszélt több pszichológushoz is elvitték az akkori gyámjai,de így sem mutatott nagy változást ezért visszavitték az otthonban azzal a címszóval,hogy a gyermek 'szerethetetlen'.
Hogy lehet valakire,ilyet mondani?
Az ilyen ember seggébe legót műttetnék..
Következőnek tíz évesen sikerült neki új otthont találni,de pár hónap múlva egy nagyon súlyos baleset miatt elvették Justint a nevelőszüleitől.
A balesetről nem ír semmit a korlap.
Tizenkét éves koráig a kaliforniai gyermekotthon lakója volt,majd egy ismeretlen forrás örökbe fogadta.
A torkomat kaparta valami egészen szürreális dolog.Éreztem amint a szemeim megtelnek könnyekkel.
Minden gyűlöletem azonnal elszállt Justin iránt.A düh és a harag helyét a szívemben sajnálat vette át.Sajnáltam.Tudom milyen amikor az ember elveszít egy számára fontos személyt.Tudom az én anyukám,nem mindig minta anyának nevezhető,de biztos vagyok benne,hogy nagyon szeret engem.Abban a pillanatban még sohasem éreztem akkora hálát azért,hogy valaki mindig is ott volt nekem.

Óvatosan vissza tettem a lapokat a dobozba,majd egy fekete borítékot halásztam elő.
A boríték tele volt megégett képekkel és abban a pillanatban rájöttem,hogy Justinnak csupán ennyi maradt az egész családjából.Pár megégett papírfecni és néhány kivágott régi újságcikk.
A képeken ő volt és az anyukája miközben a kertben játszanak vagy főznek a konyhában.Mikor egymást karöltve alszanak a kanapén.
Justin apja az egyik képen éppen mosolyogva egy távirányítós autót ad át fiának,aki abban a pillanatban a világ legboldogabb emberének tűnik.Sosem gondolt volna bele,hogy pár hónap és az egész élete gyökerestül megváltozik..
Összeszorult a szívem és egyszerűen nem tudtam tovább magamban tartani a könnyeimet.
Én idióta a vitáink legnagyobb részében azt vágtam a fejéhez,hogy nem szereti senki és annyit sem ér,mint egy láda mogyoró.

A következő dolog ami a kezembe akadt az egy plasztikai műtétnek a nyomtatványos számlája volt,vagyis inkább a másolata.Vajon miért kellett Justinnak tű alá feküdnie?
A dobozban volt még egy kis fekete autós kulcstartó kissé olvadt állapotban és egy virágos notesz.
Amint fellapozhattam volna a noteszt egy újabb kép csúszott az ölembe.
A szívem egy dobbanást kihagyott,még levegőt is elfelejtettem venni amikor megláttam mi is van a képeke.

Egy kisgyerek feküdt a betonon,miközben szinte az egész teste csak úgy úszott a vérben.Négy nagy hosszú sebhely húzódott végig a hátán,amit majdnem biztos vagyok benne övvel készítettek,méghozzá a csatos végével.A szája és a szemöldökét teljesen eltakarja a vörös folyadék.Görcsösen szorítja a hasát,miközben bokáján nyílt törés van.Az egész testét zúzódások hada borítja és szinte az egész arca eltorzult a félelemtől.
Olyan nyílt félelemtől,amit még egyetlen embernek sem láttam a szemében eddig életem folyamán.

Egyetlen dolgot nem értettem.Miért vannak ilyen képei Justinnak?!
Az nem lehet...megverte volna ezt a szerencsétlent?

A dobozt vissza csúsztatva a helyére,döbbenten vonszoltam vissza magamat a szobámba.A kép a fiúról ott lapult a hátsózsebemben..
Nem tett volna ilyet,Ő nem ilyen ember.Sosem bántana egy kisfiút.
Egyszeriben nem éreztem semmi mást csak csalódottságot,sajnálatot és haragot.
Amikor azt hittem volna,hogy egy kicsit jobban végre sikerült megismernem,mindig közbelép egy olyan tettel ami a rajt vonalhoz visz vissza bennünket.
Végigfeküdve az ágyon hallgatva az zuhogó esőt egyszer csak észrevettem,hogy az izmaim ellágyulnak az agyam pedig kikapcsol.Elaludtam.

Valaki van a házban!
Az óra hajnali két órát mutatott.Valaki eltört valamit odalent,tisztán hallottam.
Óvatosan kukkantottam ki az ablakon,de a gorilláknak nyoma sem volt.Elmentek.Teljesen egyedül voltam..
Remegő lábakkal közelítettem az ajtóhoz.Nyikorogva tártam szélesebbre majd összerándultam.
Istenem,eszméletlen hideg van itt!
Magamon összébb húzva a kimonómat,indultam lefelé a lépcsőn.
Nem hittem a szememnek!A függönyök leszakítva,a gyönyörű fehér fotel telesen tönkremenve állt,felborítva a kandalló előtt.A dohányzóasztal szilánkjaira tört a TV képernyőjét meg valaki betörte egy pohárral.

Justin?!A vérem a fülemben dobogott.Mi történt itt?
Végigrohantam a folyosón és beléptem a konyhába.Láttam,hogy a hátsó ajtó ki van nyitva.
Ahogy kinéztem az ajtón,megláttam,hogy Justin a hátsóudvarra vezető lépcsősor legfelső fokán ül.Felsóhajtottam.
-Justin?-kiáltottam oda neki az ajtóhoz lépve.
Egy kicsit oldalra fordította a fejét,hogy a szeme sarkából - amit majdnem teljesen eltakart az elázott haja - rám pillantson. Anélkül,hogy egyéb módon tudomást vett volna a jelenlétemről,megint előrefordult
    és a szájához emelt egy piás üveget.
Jack Daniels. Egyenesen az üvegből.
A házat megrongálták és Justin egyedül ivott.
-Justin?-léptem ki a konyhából.Hálás voltam,hogy az ajtó felett van egy ponyva ami megvéd az eső ellen.
Amikor nem válaszolt lesétáltam a lépcsőn,hogy szembenézzek vele. Esőcseppek peregtek le az
arcomon, totál átáztatva a ruhámat és a hajamat. Az izmaim megfeszültek a sürgető kényszertől, hogy
visszamenjek a házba, de valamiért maradtam.
Justin egyenesen tartotta a fejét, de lesütötte a szemét. A karját a térdén pihentette, és a félig üres
üveget biztosan tartotta a bal kezében, miközben előre-hátra lengette az ujjai között.
– Justin? Válaszolnál nekem? – kiabáltam. – A ház egy romhalmaz.
 Figyeltem, ahogy lustán felemeli a tekintetét, és kipislogja a szeméből a vizet.
– Levegőre volt szükségem. – motyogta tényszerűen. A hangja nyugodt volt.
A rejtélyes választól megdöbbenve majdnem felnevettem.
– És hisztirohamot kaptál? Te csináltad ezt a házzal?
Összevonta a szemöldökét, miközben egyenesen a szemembe nézett.
– Miért érdekel? Idióta vagyok, ugye? Egy gyomorék? Nem ezeket mondtad?
Egy pillanatra behunytam a szememet, és hirtelen bűntudatom támadt.
– Justin, soha nem kellett volna azokat a dolgokat mondanom neked.
– Ne kérj bocsánatot! – szakított félbe.
Megingott, ahogy felállt, és felvette szokásos kegyetlen
hangszínét. – A hízelgéstől szánalmasnak tűnsz.
Seggfej!

– Nem vagyok szánalmas! – csattantam fel, miközben követtem a házba. – Csak be tudom ismerni,
hogy vesztettem!Nem úgy mint egyesek..
Az ajtónál álltam, miközben az asztalra tette az üvegét, és levette a
konyhapultról a konyharuhát és beletörölte kezeit.Engem továbbra is figyelmen kívül

hagyott, de nem mehettem el addig, amíg el nem mondtam, amit el kellett.
– Sajnálom, ha megbántottalak. – Tessék, kimondtam. Többé már
nem kellett magamban tartanom.
De ennyi nekem nem volt elég. A tekintetem a majdnem az üres jackes üvegre esett, és elszörnyedtem. Nem hinném,hogy jót tenne neki az alkohol,
ráadásul a ház kinézetéből ítélve Justin már nem volt ura saját tetteinek.
Lekaptam az üveget az asztalról, a mosogatóhoz léptem, és elkezdtem beleönteni a tartalmát a
lefolyóba.
– És azt sem fogom hagyni, hogy te bántsd magad.
– Te ribanc! – Justin felemelkedett a hátam mögül, én pedig idegesen megráztam az üveget, amikor
meghallottam gyors lépteit közeledni felém.
Az üveg után kapott, amiben még volt néhány kortynyi alkohol, de én megpördültem, hogy
szembenézzek vele, és nem engedtem el.
– Ehhez semmi közöd. Csak húzz el innen! – morogta hangosan.A lélegzete az arcomat súrolta, eső  és whiskey-szag áradt belőle.

Mindketten nehezen kaptunk levegőt, ahogy próbáltuk elvenni egymástól az üveget, de egyikünk
sem adta meg magát. Justin karja megfeszült az erőlködéstől, és éreztem, hogy az üveg kezd kicsúszni az ujjaim közül. Tudtam, hogy veszíteni fogok,ez várható is volt.
– Hagyd abba,engedd el! – kiáltottam.
Annyira fontos volt az a kibaszott üveg? Szedd össze magad, te seggfej!
Nyilvánvalóan elveszítette önmaga felett az irányítást, és valahogy fel kellett ráznom ebből az
állapotból.Elengedtem az üveget, őt pedig jó erősen pofon vágtam. A feje az ütközés hatására oldalra billent, és szúró fájdalom nyilallt a tenyerembe. Annak ellenére amikor mindig is megalázott,sosem ütöttem meg. Csak az legelső találkozásunkkor.

Justin megdöbbenve és dühösen dobta le az üveget a padlóra, majd rögtön el is feledkezett róla, és
vad tekintettel rám meredt. Elakadt a lélegzetem, amikor a derekamnál fogva felemelt, és
kíméletlenül a mosogató kemény szélére ültetett. Mielőtt bármit tehettem volna, összeszorította a
csuklómat a hátam mögött, és a lábaim közé lépett. Durván magához húzott, és csapdába estem. A
mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt, ahogy kétségbeesetten kapkodtam levegőért.
Ó, Istenem!
– Engedj el! – sikítottam.

Hátulról a keze, elölről a mellkasa szorította  a testemet. A fogása kellően erős volt ahhoz,
hogy mozdulatlanul tartson, de annyira mégsem, hogy fájdalmat okozzon. Megpróbáltam elfordulni, és ficánkolva kiszabadulni a szorításából, de csak még erősebben magához rántott, és erősebben fogott.
– Justin, eressz el! – Próbáltam erélyes hangon megszólalni, de a küzdelem miatt minden erőm odalett.
Pillantása találkozott az enyémmel, és az arcunk mindössze néhány centire volt egymástól. Jó
néhány pillanat eltelt úgy, hogy csak tartott engem, és megpróbált legyőzni néma szempár bajunkban.
De nem hagytam neki.
A francba!
Még a leheletén érződő alkoholszag ellenére is hihetetlen illata volt. Mint valamilyen tusfürdő,
aminek örökre be akartam szívni az illatát. A combjaim fáztak, ahol a vizes nadrágja hozzám
dörzsölődött, de a testem többi része tűzben égett. Forróság áradt mindenemből, és egy
verejtékcsepp gördült végig a melleim elveszve a dekoltázsomban. A lábaim
között érzett nyomás elködösítette a fejemet.

A légzésünk összehangolódott, és az arckifejezése többé már nem volt mérges.
Remegve szólalt meg, majdhogynem szomorúan.
– Ma jól kibasztál velem.
Feltételeztem, hogy a szállodás incidensről beszélt.
 – Jó – csattantam fel.
Újra megrántott.
- Meg akartál szégyeníteni? Mi?Jó érzés volt? Biztosan élvezted te kis...
Próbáltam uralkodni az arckifejezésemen, de a testem mindenhol bizsergett. Az illata teljesen
körbevett, ahogy hozzám hajolt. Testünk egybeforrt, és az ajkaink nagyon közel voltak egymáshoz.
Amikor éreztem, hogy megkeményedik a lábaim között, összeszorítottam a szememet, mert túlságosan féltem attól, hogy ennek az egésznek nagyon rossz vége lesz.

Mély lélegzetet vettem, aztán kinyitottam a szemem, és merészen rámeredtem, a vérem a fülemben
dobogott.
Eszembe jutott a kis kép a hátsó zsebemben,hogy miket tett és a doboz amit az ágya alatt rejteget.
Nem ismerem őt igazán,sőt egyáltalán nem.Akit viszont nem ismerünk azok számunkra idegenek és nem igazán jelentenek semmit.
Semmit nem jelent nekem. Semmit.
– Nem, nem élveztem – válaszoltam nyugodtan. – Semmit nem éreztem. Mert semmit sem jelentesz
nekem.
Összerezzent.
– Ne mondd ezt!
A lélegzetéből áradó forróság körülöttem lebegett, ahogy előrehajoltam.
– Semmit – ismételtem meg ingerülten. – Most pedig szállj le...
A szája lecsapott az enyémre, elfojtva a tiltakozásomat.

2015. december 6., vasárnap

52.fejezet~Akkor játszunk!

A megbeszélések dögunalmasak.Főleg ha egy kényelmetlen vas széken kell eltöltened két és fél órát.A tárgyaló teremmel párhuzamos szobában...
Justinnal a veszekedésünk után egy szót sem váltottunk,de őszintén nem is bánom.Nem is értem mit gondoltam,hogyha lefekszem vele akkor majd  kedves lesz velem?A barátnője leszek?Vagy elvesz feleségül?Röhejes vagyok.
A fenekem szinte teljesen elzsibbadt a várakozásban.Az egyedüli szórakozásom egy kb.kétszer akkora fickót nézni amint majdnem állva elalszik,de még ő is elment ebédelni az épület éttermébe és rám zárta az ajtót.
Egy iroda ejtett foglyul,aminek a fél oldala hiányzott és az egész várost szinte be lehetett látni.
Az első tíz percben még lenyűgözőnek találtam ,azután már csak az járt a fejemben ,hogyan bírnék kiugrani rajta.Majd megölt az unalom...
Mikor egyedül maradtam rossz szokásomhoz híve  kíváncsian körbenéztem egy kicsit.Első dolgom volt belevetni magam az íróasztalnál lévő mesésen puha székbe.A végtagjaim egyszerre sóhajtottak fel.
Az asztalhoz összesen négy fiók tartozott.
Mind zárva.

Legalább egy óra múlva tért vissza a felügyelő gorillám ,még mindig cukormázas szájjal.
-Remélem nem unatkoztál.-mosolyodott el gonoszan.
-Éhes vagyok,mikor megyünk végre el innét?
-Amint a megbeszélés véget ér.
-És az még mennyi idő?
-Legalább még egy óra!
Méltatlanul káromkodtam egyet az orrom alatt.
Még fél órán keresztül pörögtem a székemben ,mikor hirtelen kivágódott az ajtó és  egy  fekete bőrű férfi toppant be.
-Jeff!-szólt a gorillának.-Az egyik idióta barom nekiment a kocsidnak és a rendőrség vár rád lent a parkolóban.A főnöknek kellene egy új autót hívni!
Ezek szerint Jeff,hirtelen jött haraggal rohant ki a szobából társával.
Az ajtót nyitva hagyták.
Idióták!

Tíz perc sem kellett,hogy leérjek az előcsarnokba.Mindenhol öltönyt viselő,sietős férfiak futkároztak.Visszagondolva már nem bánom,hogy ma reggel elfogadtam azt a csodálatos fehér blézert amit rám akartak erőltetni.
Eszemben sem volt most már elmenekülni,annál azért több eszem van.Angyali mosollyal vettem célba az információs pultot.
-Elnézést!-szólítottam meg kedvesen a recepciós lányt.-Érdekelne merre találom az éttermet.
-A második emeleten forduljon balra az aranyozott kupon és ott bediktálhatja a nevét.-felelte megjátszott kedvességgel.
A hasam hangosan felkordult.
Ez kissé kellemetlen...
-Köszönöm.-próbáltam takarni zavaromat.

Az arany kapu tényleg a helyén volt,bár be kell vallanom megfordult a fejemben,hogy félrevezettek.
Az ajtó előtt egy negyven év körüli szemüveges férfi várakozott unottan egy  lapkötegekkel a kezében.
A francba.Elfelejtettem,hogy álnévre is szükségem van.
A szemüveges férfi,mintha csak megérezte volna,hogy jövök azonnal felnézett.
-A nevét ha kérhetem.
Ijedtemben elkezdtem össze vissza motyogni.
-Hölgyem ön tud beszélni Angolul?
Most sem sikerült értelmes választ kiadnom,így hallgató társam kénytelen volt felém fordítani a tábláját a több száz névvel.
Jackpont!
Találomra rámutattam az első olyan névre ami úgy tűnt nem annyira ritka,hogy ne legyen belőle kettő a világon.
A férfi rám sem nézve kihúzta,majd szó nélkül beengedett.
Hát Ms.Hels-re csak reménykedni tudok,hogy ebben a pillanatban nem jön rá az ehetnék.De aggodalom helyett úgy döntöttem szétnézek.

Még soha életemben nem voltam ilyen étteremben.Az étel mennyisége elég lenne egy kisebb városnak is!
Végignéztem az összes finomságot ,mikor ismerős nevetésre figyeltem fel.A drága pezsgőt amit időközben szereztem be,majdnem ráöntöttem az előttem elkanyarodó pincérre.
Ott ült az a szemétláda és ebédelt nyugodt lélekkel,miközben tudja,hogy fent ülök egy irodában és rá várok miközben ő más nők karját simogatja.
Vagyis csak azt hiszi.
Muszáj volt elmosolyodnom ami pár másodperc múlva vigyorgássá alakult.
Észrevett.
A háta még ilyen messziről is jól láthatóan megfeszült és a keze egyre erősebben fonódott az előtte ülő szőkeség karjára.
Dühös volt,mint mindig ha nem úgy alakultak a dolgok ahogyan ő tervezte.
Vigyorogva emeltem felé a poharam és kecses mozdulatokkal sétáltam el onnan.
Egyenesen a desszertekhez!
Mikor már egy kisebb várat raktam magamnak a különböző süteményekből,valaki megállt mellettem.Nem nézett rám de persze egyből tudtam ki az.
-Mit.Keresel.Itt.-tartotta magában Justin erőszakos énjét.
Természetesen egy étteremben nem ráncigálhat meg egy hölgyet és ki sem taszigálhat.
Ezt a kört én nyertem Bieber!

Lassan mosolyogva fordultam felé.
-Mr.Bieber sajnálom de nem tudom miről beszél.
-Pontosan tudod te azt!-robbant majdnem fel az idegességtől de legalább már a szemembe nézett.
Ezt nem kellett volna..a lábaim elgyengültek és éreztem,hogy majdnem összeesek.Mióta vagyok én ilyen gyenge?!
Veszekedésünket egy bájos majdnem hogy doromboló hang szakította félbe.
-Mr.Bieber!Bemutatna a hölgynek ha megkérem?
Mind a ketten kővé dermedtünk.Justin kapcsolt először.
-Természetesen Mrs.Certo!-váltott ismét angyali mosolyra.
A szőke nő állt előttem az asztaltól.A harmincas évei elején járhat és a nevéből adódóan gyanítom férjezett asszony.De akkor mi a fenét keres Bieberrel?!
Hirtelen mintha epe ízét éreztem volna a számban...Mrs.Certo gyönyörű volt.Szőke csigákban végződő hajkorona,tengerkék szemek... ha nem ismertem volna jobban a testemet,biztos lettem volna benne,hogy féltékeny vagyok,ami teljesen abszurd lett volna hiszen semmi jogom nincs rá.Kivéve a múlt éjszakát,ami csodálatos volt...de akkor is nem jelentett semmit.De akkor is ez a nő menjen a pokolba,hogy ilyen szép orra van.Bárcsak beverhetném a képét egy tányérral..vagy egy baseball ütővel..de az az asztal is teljesen kielégítené a vágyaimat.Még jo,hogy nem vagyok az a féltékeny típus.
-Lucy,a hölgy Mrs.Certo a vállalat vezetője,Mrs.Certo hadd mutassam be Ms.Lucy Sanbert-et a ...-itt megakadt a hangja egy pillanatra.-...a menyasszonyomat.
Az édesség palotám egy szempillantás alatt a földön végezte.
Hogy a mije?!?!A menyasszonya?!?!Előbb hinné el valaki,hogy a nagymamája vagyok!
Döbbenten fordultam Justin felé,aki szintén lesokkolva meredt maga elé.Szerintem még Ő is ebben a pillanatban fogta fel mit is mondott.
-Gratulálok.-mosolyodott el igazából a főnökasszony ami teljesen meglepett.-Akkor szívesen várom önöket a holnap este megrendezésre kerülő üzleti partinkon a férjemmel az otthonunkban.Az összejövetel fél kilenckor kezdődik és bizonyára Mr.Brown is ott lesz,ami önnek Mr.Bieber úgy gondolom kapóra jöhet a megállapodásunkat figyelembe véve!-kacsintott pajkosan-Most viszont távoznom kell,örültem a megismerkedésnek Ms.Sanbert. Hamarosan találkozunk!
Azzal elment.
Dermedten álltam.Most kaptunk egy meghívást egy partira,mint egy ... Egy pár.
Azt hiszem mindjárt rosszul leszek.

-Hogy mondhattad azt,hogy a menyasszonyod vagyok?Nincs akkora idióta ezen a világon aki húsz perc után ha együtt lát minket  ezt elhinné.-dühöngtem.
Éppen a parkolóban szálltunk be az új autóba amit hozattak,bár ez az autó semmiben sem különbözött az előzőtől.
-Mit mondhattam volna?-vágott vissza felháborodottan.-Ez a nő egy nagyon fontos üzleti összeköttetést jelent számomra,szóval örülnék ha befognád a szád és végre egyszer az életed során végre kussolnál.Köszönöm!!
Igazából csak most vettem észre,hogy Justin arcvonásai mennyire elmélyültek és az egész arca menyivel férfiasabb lett az elmúlt időben.Annyira összeszorította száját,hogy az állcsontja élesen kirajzolódott.Akár egy papírt is el lehetett volna vele vágni.
Pár perc elteltével az egész kocsiban tapinthatóvá vált a feszültség.
Még mindig hangosan zihálva vette a levegőt.Tényleg nagyon fontos lehet neki ez az üzlet ha képes ennyire felhúzni magát ezen.
Lassan előrehajolt és odaszólt a sofőrnek.
-Húzd fel.-motyogta elfojtott hangon.-Ja és vigyél haza átöltözni,ma szórakozni megyek a belvárosba.
A sofőrnek nem kellett több egy apró bólintással jelzett,majd megnyomott egy gombot a bal karjánál és egy paravánszerűség emelkedett fel közöttünk.Gondolom ezt szokták használni mikor megbeszéléseket tartanak az autóban vagy fontosabb,titkosabb dolgokról beszélnek.De ez volt a bökkenő, Justinnal nem voltak közös dolgaink és mégis össze voltunk zárva a mindenhonnan besötétített helyen...kettesbe.
Ijedten kaptam felé a pillantásomat.A tekintetébe  dühöt láttam keveredni a haraggal,de volt benne valami más is ...olyan színtiszta vágy amitől megijedtem.
-Ne-ne csinálj semmi hülyeséget.-dadogtam még mindig az arcát figyelve szinte teljesen az ablakoz préselődve.
-Ne,hogy ne?!-üvöltözött.-Mégis mit vártál mikor lesz már elegem belőled?Hányszor mentettem meg a segged,hányszor rendeztem el a szaros ügyeidet és még neked áll feljebb??
Erőteljes mozdulattal rántott közelebb magéhoz.Az arcunk olyan közel volt,hogy mentolos leheletét  kiválóan éreztem az orromon.
-Tönkretetted az életemet a játékaiddal,az apád tönkretette a családomat és miattad veszítettem el a legjobb barátomat mert azt a kibaszott életedet akarta megvédeni!Érted ezt?!Az egyetlen embert veszítettem el aki nekem is számított valamit végre...de nem neked őt is el kellett venned tőlem!-szorítása Ryan említésére egyre erőteljesebb lett.
Minden haragját rám zúdította,pedig nem tehettem róluk és mégis engem vádolt,ami fájt.Nagyon fájt..
-Fejezd be...kérlek,fejezd be.-éreztem amint valami végigszáguld az arcomon.Először egy,majd két csepp,azután követte őket a többi.
Próbáltam visszatartani de nem igazán sikerült.
-Tönkretettél!Tönkretetted az életemet!-irtózatosan dühös volt.-Hagynom kellett volna,hogy meghalj és akkor talán Ryan még élne!
Az utolsó két szót egyenesen a szemembe mondta.Érezem ,hogy egy pillanatra megáll bennem valami.
Kirántottam magamat Justin szorításából és szinte teljesen az ablakhoz húzódtam.A tegnap esti vágynak halvány része sem volt Justin szemében,kizárólag a gyűlölet amikor rám nézett.
Tényleg gyűlölt engem... vagyis azt hittem amíg nem éreztem egy erőteljes rántást és nem találtam magam Justin ölében.Kezével kényszerített,hogy a szemébe nézzek.A szemei szinte már feketék voltak!Te jó ég ,ha ez a pasi nem lenne ki kellene találni!Minden akaratomat összeszedtem ,hogy ellenálljak a kísértésnek vele szemben,de mikor megéreztem dagadó erekcióját odalent,testem azonnal reagált és egy halk alig hallható sóhaj szakadt ki belőlem és minél közelebb akartam férkőzni hozzá.Természetesen meghallotta.
Kezeit gyorsan lecsúsztatta a fenekemre majd könyörület nélkül belemarkolt.
-Semmit nem jelentesz nekem.Semmit!-magyarázta inkább magának,mint nekem.
És ez volt az a pillanat amikor a kocsi padlófékkel állt meg Jusin háza előtt.Egy pillanatig a szemembe nézett és nem láttam benne azt az érzéki és szenvedélyes férfit akit tegnap este az ágyamba engedtem.Nem láttam benne most semmit,semmilyen érzelmet.
Justin hirtelen kibújt kettőnk közül és a kocsiajtót hangosan becsapva rohant az otthona felé.

Az ideiglenes szobámba érve bezárkóztam és az ágyra vetettem magamat.Képtelen voltam sírni már.
Csak úgy teltek az órák,miközben a mennyezetet bámultam.Nem gondolkodtam ,nem csináltam semmit...még Rá sem bírtam gondolni,mert a szívemet valami egészen új érzés kerítette hatalmába.Nagyon hasonlított a bűntudatra...amiket Ryanről mondott...
-Nehogy már nekem legyenek ilyen érzéseim egy olyan emberrel szemben aki embereket gyilkolt.Bassza meg!-motyogtam a párnámba.
Biztosan már nagyon besötétedett mert az egyik gorilla bekopogott az ajtómon és nem túl kedvesen a tudatomra adta,hogy legyek készen tíz perc múlva mert őfelségével fogok menni szórakozni egy  belvárosi helyre.
A szórakozás már igazán rám fért de kizárólagosan egyedül.
Kinyitottam a szekrényt ami tele volt új ruhákkal és az összes a méretemben.Ez volt az a jel amikor kikapcsoltam minden érzésemet én is  a világ felé.
Ha Bieber érzések nélkül játszik majd meglátja ma este  milyen az amikor én is beszállok a játékba!

2015. június 14., vasárnap

51.fejezet~Elhagytál.


Csak úgy szeltük az utat.A reptértől eltávolodva a szívem visszanyerte eredeti ütemét.Az ujjaim görcsösen kapaszkodtak az előttem ülő srácba.Meleg volt,a nap szinte csak úgy sugárzott,de még így is láttam,hogy teljes testében remeg.
Volt egy olyan érzésem,hogy nem úsztam még meg de azt sem szerettem volna,hogy szegény fiú elöttem kapjon szívrohamot!
Elöttünk olyan százötven méterre egy hatalmas útzárat húztak fel a zöldes sárga kabátos rendőrök.Különös...egy gépet sem láttam ami a földet túrná vagy,hogy autók  egymás hegyén hátán fetrengenének.Nagyon nem volt valami rendben itt!
Lassan megmentőmhöz hajoltam.
-Lassíts le de ne menj hozzájuk túl közel.Valami nem stimmel!
Értetlenül probált hátra fordulni,de legnagyobb megkönnyebbülésemre megállt és leállította a motrot.
Óvatosan leszálltam és olyan tekintettel mértem föl helyzetünket,hogy bármelyik pillanatban eltudjunk rohanni vele...kivel is pontosabban?
-Ne haragudj,hogy is hívnak?-pillantottam rá hüledezve.
Mekkora paraszt vagyok!Megment és még a nevét sem tudtam.
-A-a nevem Dez.-dadogott.-Nem tudom ,hogy bűnöző vagy drogdíler vagy e de az a srác a reptéren nem úgy nézett ki,mint aki valaha feladja és ne haragudj az ilyen komoly dolgokból jobb szeretnék kimaradni,mert nem nézne ki jól az egyetemi jelentkezésemben.
-A nevem Lucy és annak a gyerek az életét kellene inkább feladnia!Nem vagyok én senki fontos csak egy leérettségizett diák akit elraboltak Bestonbol.-mérgelődtem.
A srác arca mintha hirtelen kivirult volna.
-Bestoni vagy?Én is onnan származom,ezt a véletlent!-mondta őszinte örömmel a hangjában.-Nos azt hiszem itt ragadtunk egy ideig.
Pillantásom követte az övét és gyanakodva mértem végig a csekély távolságra álló két rendőrt.Dez óvatosan megkerült majd  elindult feléjük.
-Sajnálom uraim,de sűrgős dolgunk van.Megtennék ,hogy férre álnak?
-Sajnálom kölyök de itt nagyobb erők munkálódnak.-felelte szárazon az egyik.
Figyeltem az arcukat ahogy beszélgetés közben mintha morogtak volna.
Sosem hallottam még ilyen hangot embertől...maximum egy autótól vagy egy motortól.
Az nem lehet!
Ijedten pördültem meg tengelyem körül és a távolba meredtem.Nem is olyan messze nagy porfelhő keletkezett az út felett.A morgás tényleg nem a két rendőrből jött,hanem a minket éppen utolérő autókból.

Már éppen kiáltottam volna Deznek,de ekkor egy lövés hangja rázta meg a térséget.Ijedten ugrottam hátra miközben a motor eldőlt mellöllem.
-A motorom!-kerekedtek el Dez szemei,majd hitetlenkedve rohant vissza hozzám vagyis inkább a motorjához.
-Ez csapda!El kell tünnünk innen.A srác a reptérről követett bennünket!-hadartam kétségbeesetten.-Futnunk kell!
Dez pár pillanatig még sokkban volt ,de mintha eljutott volna a tudatáig,hogy a motoránál perceken belül akár sokkal több mindent is elveszíthet.
Szerencsétlenül tántorgott el a jármű mellöl.
-Innen nem mentek sehova!-kiáltott ránk az egyikük és a fegyvert már ránk szegezte.
Tökéletesebb időzítés sem kellett ahhoz,hogy a három fekete BMW is lefékezzen mellettünk.
Az első kettőből két nagy darab férfi pattant ki.Az egyiket felismertem.A fánkzabáló,aki vigyázott rám a mosdó előtt.
-Azt hiszem nincsenek túlságosan jó kedvükben.-remegett meg Dez,mire megfogtam az egyik kezét bátorítás képpen.Olyan erőtlen volt az érintése,hogy tudtam kettőnk közül én vagyok a "férfi".
-Azt hiszem ezt nem úszom meg.-motyogtam halkan.

Egy újabb ajtó csapódás hallatszott.Justin akár egy gepárd úgy lépegetett felénk,bár a tekintete olyan mérges volt mint egy gorilláé és mikor a Dezzel összefonódott kezünkre pillantott csak úgy szikrát szórtak a mogyoróbarna szemei.Ha nem ismertem volna egyből arra tippelnék,hogy féltékeny,de az kizárt...akkor kellett volna legyen szíve.
Nagyjából másfél méterre megállt  előttünk.
Eddig fel sem tűnt a külseje.Tapadós holló fekete márkás farmert viselt egy feszülős fehér atlétával ,majd erre egy ugyszintén fekete dzsekit vett fel.A haja kócos volt és arca kipirult.A tökéletes kisfiús imidzse még mindig gondolom tarolt a lányoknál.Elképesztően nézett ki,egyszerűen gyönyörű volt!
Beleborzongtam.
Kissé ingerültnek tűnt.
-Szállj be a kocsiba!-kiáltotta ellenvetést nem tűrő hangon.
-Minek?Hogy a kis játékszereddé változtass és úgy bánj velem,mint a házi örömlányoddal?-húztam kísérteties mosolyra a számat.
-Engedd el!-felelte nyugodtan.
Értetlenkedve figyeltem.
-Ugyan mégis mit?
-A kezét.Engedd el a kezét.-felelte halkan amivel jobban megijesztett mintha torka szakadtából üvöltött volna.
Láttam,hogy nagyon türtőzteti magát az emberei előtt.
Valamiért idegesítette ha Dezhez értem,én meg imádtam ha egyre idegesebb.Úgy is tudtam,hogy vele kell mennem,mert a semmi közepén nem jó esélyekkel élném túl.De akkor már elszórakozom.
Lassan bűnbánó arccal fordultam Dez felé és.. megcsókoltam.
A srác egyszerűen kővé dermedt.
Éreztem,hogy a keze megfeszül az enyémben azután elernyed és az arcomhoz nyúlva húzott közelebb magához.
Nem hiszem,hogy más takarító is ilyen szívélyes lett volna vele valaha.
Kissé kábultan fordultam el tőle reménykedve,hogy tervem bevállt.
Ohh még mennyire!
Az a hihetetlenül szép sötétbarna szempár csak úgy izzott,nem látszott benne más csak mérhetetlen mennyiségü düh.
-Dez velem van,ha én megyek ő is jön velem!-jelentettem ki.
Kétségbe se vontam ha esetleg itt maradna garantáltan megölnék.
Justin intett egyet majd az egyik állatkája masírozott mellénk és,mint a rossz kutyákat Dezt a nyakánál megfogva elrángatta majd egy nem túl baráti mozdulattal bedobta az egyik kocsiba.
Ideges lettem.
-Még mindig nem érted igaz?
-Mit?-szaladt ráncba a szemöldököm.
-Hogy ebben a játszmában nem én vagyok a rossz fiú!-kacsintott majd megfordult és a kocsi fele vette az irányt.
Hogy ennek milyen jó segge van!
Uramisten miért gondolkodom ilyeneken?Be kellene fognom.

Bieber az egyik kocsihoz sétált majd kinyitotta várakozóan az ajtaját.
Óvatosan elhaladva mellette beszálltam.Megkerülte a járművet és ő is bepattant.
Legnagyobb megkönnyebbülésemre az út síri csendben telt aminek a következtében elaludtam az ablaknak dőlve.
Utáltam ezért magamat.
Egy fehér háznál álltunk meg amolyan filmbe illően Hollywoodinak tűnt.Mire oldalra néztem Justin már kiszállt a kocsiból és elindult a gorilláival a kapu felé.Követtem őket egyenesen a bejáratig ahol azonban megtorpantam
-Ameddig elaludt a kisasszony a főnök az mondta a barátját vigyük vissza a reptérre.-fintorodott el a fánk zabáló.Úgy éreztem még mindig neheztel rám a szökésem miatt,de legalább Dez jol van.
Egy kelletlen sóhaj kíséretében vonszoltam magam tovább egészen a nappiliban elhelyezkedő hófehér kanapéig,amin őfelsége telepedett le.
Azt is észrevettem,hogy a két gorilla az ajtó előtt állva maradt.
-Mit keresünk itt?-fordultam zavarodottan Justin felé.
-Te vendégeskedsz,én itt lakom.-felelte amolyan' mintha nem látnád tekintettel'.
-Itt fogunk maradni?
-Mielőtt még eszedbe jutna,hogy esetleg megszöknél utoljára mondom,hogy ez nem Beston.Itt komoly emberek vannak a háttérben akik erősen nem akarnak életben tartani téged!A múltkor csak szerencséd volt,hogy én találtalak meg.Ha más tette volna bizonyára  már valamelyik bokor alján heverne a csinos kis tested vérbefagyva.-mondta olyan hidegséggel a hangjában,hogy mindenem megfagyott hirtelen.-Egyébként a ház be van riaszta ha kinyitod az ajtót akár az ablakot  olyan hangosan fog szólni ,hogy akár kilométerekre is meghallják.Jaj igen és a másik,hogy a húsz kilóméteres körzetünkben nincsen semmi csak fák és egy folyó.Az erdőben kigyókkal,medvékkel találkozhatsz de elég gyakran megfordulnak erre felé a farkasok is.-fejezte be a kisebb előadását.
Idegesen toporogtam előtte még mindig szótpanul.
Valahogy ahogy ott ült és elmélyedve tanulmányozta az egyik ujságot amit idő közben az üvegasztalról emelt el elképzelhetetlenül más volt,mint a gimis évek alatt.Mondhatni már nem is srácnak tűnt ahogyan heverészett és rideg tekintettel olvasgatta azt az ujságot,sokkal inkább férfinek.Egy olyan férfinek akiből csak úgy sugárzik a magabiztosság és a szexiség.
Egyértelműen nekem mára kilötték az agyam.

Gyorsan végignéztem magamon.Wc és mosószer erős illata keveredett az izzadságommal.Magamtól undorodva fordultam Justinhoz.
-Merre találom a fürdőszobát?
-A szobádnak van saját fürdőszobája,ami az emeleten az ötödik ajtó lesz jobbra.-felelte távolságtartóan majd szeme sarkából éreztem,hogy végigmér majd találkozik a tekintetünk és mintha megijedt volna,hogy rajta kaptam.A mellkasa szembeszökően gyorsan emelkedett.
Azt hiszem Justin Bieber szenvedett a látványomtól,egyre furcsább volt az egész.Mindig elmondhattam,hogy a legnagyobb seggfej volt velem,de a szemében mindig is ott lángolt valamilyen tűz,ami most szőrén szálán eltünt és helyette a hidegség és a távolság tartás vette fel a helyét.
Semmit sem értettem még abban a pillanatban.

A melegvíz csak úgy  felfrissített.Törülközőbe csavarva billentem ki a fürdőből.
Na basszus teljesen elfeledkeztem,hogy nincs is ruhám.
Kikukkantottam a folyosóra és örömmel tapasztaltam,hogy tiszta a terep.Halkan közelítettem meg Justin szobáját.Az ajtaja nyitva volt és halk beszélgetés szürődött ki rajta.
Justin éppen az ágyán ülve telefonált,nekem háttal.
Mintha megérezte volna,hogy ott vagyok egyből letette a telefont és én szorosabbra húztam magamon a törcsim.Kérdő tekintettel figyelte ahogy beljebb sétáltam.
-Nem igazán volt időm bepakolni a két elrablásom között szóval kölcsön tudnál adni valamit amiben aludhatnék?-vörösödtem el.
Szó nélkül felállt majd egy fekete polót vett elő az egyik szekrényből és megállt előttem.Látszott rajta,hogy rájött ha felém dobja és utána nyúlok akkor másodpercek kérdése mikor leszek mesztelen.Ehelyett a legváratlanabb dolog történ.
Justin egy szó nélkül odasétált majd gyengéden a vállamra tette az anyagot és egyből elhátrált.
Fogalmam nincs miért viselkedik így velem...
Lassan visszarohanok a szobámba majd a fürdőben magamra kapva a polót bebújtam az ágyba.
Elkábultan feküdtem a drága ágyneműben.Justin jellegzetes illata teljesen megbénított.Menta és citrom.Hmmm.
A testem beadta magát a fáradságnak de az agyam egyre jobban csak pörgött.Én nem akarok olyan lenni akit elhagynak,nem akarom,hogy megint megtörténjen...nem bírnám ki megint.A szívemet így is már csak apró ragtapaszok tartják össze...elég egy kis löket és megint az lesz mint régen..

Arra ébredtem,hogy a szoba ajtó kattan.Mivel éppen csak elaludtam beletelt jó néhány másodpercbe,hogy eldöntsem nem álmodom-e.
Különös de nem rémülök meg amikor a szobám ajtajában egy magas alakot pillantottam meg.
Bárhol felismerném.
Megszólalnék, de elakad a szavam, ahogy az ágyamhoz lép. Az ágy 
lábánál megáll.
Előrehajol és megfogja a takarómat majd egy gyors de óvatos mozdulattal lehúzza rólam. 
Nem szólal meg, és én sem beszélek. Ösztönösen érzem, hogy a szavak 
megtörnék a pillanatot és azt a világért sem akarnám. 
Lassú mozdulatokkal kinyújtja a karját, és hosszú ujjait a bokám köré 
fonja. Lassan magához húz, az ágy lába felé. Elakadt a lélegzetem az 
izgalomtól. De nem törtem meg a csendet. 
Enged a szorításán, de ahelyett hogy eleresztene, most végigsimítja a 
lábamat a térdemig, ahol megáll a keze.Látom, hogy előrehajol, aztán a 
száját érzem a bal combomon. 
Mintha tüzes vas érne hozzám. A nyelve 
a bőrömet csiklandozza, és elönt a forróság. 
- Másra sem tudok gondolni, mint arra, hogy mit csinálnék veled - 
suttogja alig hallhatóan. - Ha nem akarod, most szólj. Ha nem kívánsz, 
abbahagyom!
Inkább csak meglepődtem ezen a kérésen.
Utáltam-e?Igen.
Haragudtamrá?Még mennyire!
De,hogy kívántam e arra egyszerű volt a válasz.
Mindig.
-Megigéred,hogy nem hagysz el?-bukott ki belőlem suttogva.
-Lucy...-nyögte nyakamba.
-Ígérd meg.-remegett meg a hangom.
-Megigérem!
Ujjait finom beakasztotta alsóneműm szélébe,de egy pillanatra felnézett mintha nem tudná mit szólok hozzá.Nem tudtam mit kéne tennem ezért lassan felemeltem a csípőmet mire egy gyakorlott mozdulattal egyszerűn letolta a könnyű anyagot.Nem tudtam mi járhat a fejében de a vágy ami bennem keletkezett az érintésére elviselhetetlen volt.Mohón egyre többet és többet akartam.
Minden porcikám lüktetett.Éreztem ahogy fölém kerül, és leveszi rólam a 
pólót.A polóját.Teljesen ellazult a testem.Kezeimet vállára csúsztattam.. csak a bőre simaságát éreztem meg izmait amint megfeszülnek...
nincs rajta semmi.Kissé idegesen elhelyezkedik, és a szája ezúttal megtalálja a számat. 
Az ajkai olyan puhán simultak az enyémekhez,hogy a szenvedélytől elnyílt a szám ezzel teljes hozzáférése lett a nyelvemhez.Kísértetiesen mintha egymásnak találtak volna ki bennünket.Ettől a gondolattol kissé kirázott a hideg...Hangosan levegő után kaptam és szinte érzem amint a fejében több száz gondolat civakodik egymással,de a teste a testemhez tapadt és tudtam innen nincs visszaút.Hallom, amint lehúzza a boxerét...A 
sarkammal tolom lefelé, segítek neki, és élvezem, ahogy a combjaim között 
érezhetem fedetlen testét.
Megfeszül, és keménységet érzek odalent. Egész apró 
mozdulatokkal fel-le csúszkál, simogat a testével. Aztán izgatóan megszólal: 
- Ugye szedsz 
fogamzásgátlót...? 
- Igen - felelem suttogva.
A könyökére támaszkodva fölém hajol. Érzem, hogy nézi az arcomat, bár 
biztos nem lát szinte semmit, mint ahogy én sem őt. 
- Tökéletes - mondja, és mosolyt hallok a hangjában. 
Belém hatol. 
Majdnem felkiáltok, mert nem csúsztatja be egészen, és már ki is húzza. 
Szinte fájt a sóvárgás. De nem sokáig. Újra belém hatol, most beljebb, hogy 
szokjam a méretét, mielőtt ismét kihúzza. Így próbál megörjíteni, újra és újra, 
kicsit beljebb és beljebb, egyre jobban felizgat, amíg már szinte sikítok. 
- Mondd ki! - súgja és édesen kínozva gyors, apró mozdulatokkal 
csúszkál ki-be. Belemarkolok a hajába, és a számhoz húzom a száját. A 
számmal, a nyelvemmel, csókkal könyörgök, hogy érezze, mennyire vágyom 
rá. Az ajkába harapok, és megemelem a csípőmet, hogy egészen magamba 
fogadjam végre. De ő visszahúzódik, és megint csak egy kicsit adja oda 
magát. 
- Mondd ki! - szólt rám. 
Már zihálok a vágytól, az izmaim lüktetnek egy orgazmus küszöbén vagyok basszus! Kinyírom esküszöm kinyírom ha vége!
A combjaimmal szorítom a csípőjét, és egész testemmel könyörgök. De 
ellenáll, és nem hatol belém egészen, csak egy kicsit, aztán visszahúzódik.
Megint.
- Mondd ki! - ismétli harmadszor.
Gyengéden beleharapok nyakába,mire egy elfojtott nyögés szakad fel belölle,és elhaló lélegzettel a fülébe súgom, amit
hallani akar:
-Kérlek! 
Fölém hajol és persze a sötétnek köszönhetően nem látom az arcát de egyszerűen tudom,hogy ott virít az arcán az az önelégült vigyora.Amivel annyire elragadó,hogy az már szinte fáj.Lassú csókot lehel ajkaimra és most végre, végre egészen, mélyen belém 
hatol. 
Elakad a lélegzetem egy pillanatra.
Erőteljesen mozog bennem, érzem, milyen 
hatalmas, milyen kemény, egészen kitölt belül, és egyre közelebb jutok a csúcshoz.
Az ajka az arcomat, a nyakamat cirógatja, aztán a melleim között 
bizserget. Forr a vérem, amikor a melleimet keresi a szája. Ívben 
megfeszül a hátam, az arca felé emelem a mellkasomat, hogy érezhessem a 
forró száját, a lágy nyelvét. 
- El sem tudod képzeln mióta vártam erre. - suttogta halkan.Mintha nyomatékosítani akarná az elöbb elhangzottakat, 
még keményebben mozog bennem, és a mellembe harap. 
- Gyere, élvezz, élvezz el,- mormogja,szinte már kérlel.
Több se kell nekem. Lüktetve átadom magamat az orgazmusnak.Szinte levegőhöz sem jutok, annyira heves. Érzem, ahogy a 
testem az övére tapad, belül szorítom, ő pedig zihálva egyre gyorsabban 
mozog, aztán hirtelen megdermed. 
- Lucy.. - nyögi a nevemet, és belém élvez, érzem a forróságát, a 
szenvedélyét. 
Lelassul a mozgása, de bennem marad, és még mindig lüktetve szorítom 
őt belül.
Egyszerűen féltem.Féltem ha elengedem akkor felébredek otthoni ágyamban csapzottan ebből a csodálatos álomból.
Néhány varázslatos percen át így fekszünk, összeolvadva. 
Teljesen ki vagyunk merülve, egymásba gabalyodva pihegünk. A karjára 
támaszkodik, az arcát a nyakamhoz simítja, és a fülem mögött puhán, 
megcsókol. Nem szól semmit, csak a forró lélegzetét érzem a 
bőrömön.
Ellentmondásos érzések küzdenek bennem. Sosem gondoltam 
volna, hogy ilyen pillanatokban képes lennék édesdeden elaludni. 
Pedig dehogynem.

Mindig is utáltam amikor arra kell felkelnem,hogy a napsugarak csak úgy szikráznak az ablakon.
Baromira fáj a fejem.
Szinte érzem amint a fekete hajgumim amit tegnap este a csuklómon hagytam,nagyjából teljesen elszorította azt.
A tegnap este!
Csak úgy özönlenek a képek a fejembe.
Jesszusom mit tettem!
Ekkor muszáj volt már felülnöm.
Még mindig abban a bizonyos szobában ültem abban a bizonyos fekete polóban aminek még mindig menta illata volt.
De akkor miért vannak rajtam a ruháim?
Ez az egész sehogy sem stimmelt.
Lehet,hogy csak egy álom volt.
Persze,ez a logikus magyarázat!
Gyorsan berohantam a fürdőszobába majd hideg vizzel megmostam az arcom utána a mosdókagylón támaszkodva meredtem a tükörbe.
Csak egy álom.Mekkora hülye vagyok,hogy azt képzeltem valóság volt,hiszen akkor meztelenül éprednék és ő is itt lenne velem,nem?
A folyosón végig surranva bekukkantottam az egyetlen szobába amelyet még ismertem a sajátomon kívül.
Justin szobája kongott az ürességtől,ágya olyan precizitással volt bevetve,mintha egy katalógusból rendelték volna és még soha senki sem aludt volna benne.
Leérve a földszintre igazából fogalmam nem volt merre találnék meg bármit is.
Amire nem vágytam:Justin.
Amire vágytam:Egy vajas piritós.
Mint kiderült az itteni konyha egybe olvadt a nappalival.
Mikor már majdnem elértem a hűtőt megdermedtem.
-Látom óhajtottál végre felkelni.-morogta Justin,majd az éppen olvasott papírhalmot az asztalra hajította.
-Neked is jó reggelt.-feleltem bizonytalanul.
Fogalmam nincs,hogy tegnap álom volt e vagy valóság.
Justin még mindig nem vette le a szemét rólam,mintha mondani akart volna valamit,csak nem tudta hol kezdjen hozzá.
-Úgy egy óra múlva megtisztelnél ha elkészülnél mert fontos találkozóra megyek és mivel bebizonyítottad,hogy kèptelen vagy egy helyben maradni így képtelen vagyok magammal vinni.-sóhajtott elgyötört képpel.
Mikor próbáltam teljes testtel felé fordulni a mellkasomba hirtelen fájdalom hasított.Hangosan felszisszenve kaptam oda a kezem.
A fekete pólót elhúzva a nyakamtól meredten bámultam a fájdalom okozójára.
Egy harapásnyom.
A mellemen!
Megrökönyödve néztem fel az előttem álló srácra.Ezek szerint nem álom volt.
-Te megharaptál?!-kerekedtek el a szemeim.
És ott volt megint.
Az a jól ismert szívdöglesztő vigyor az arcán.
-Azt hittem el felejtetted már.-vont vállat lazán,bár kissé feszengett is láthatóan.-Amúgy mintha te olyan ártatlan lennél.
Ezzel tekintetét elfordította és én a nyakára meredtem.Pirosas kékes foltok borították,eltűnve polója szegélyénél.
Kiszívtam a nyakát.
Jujj.
-Az az igazság,hogy beszélnünk kéne valamiről.-vakarta meg tarkóját.Látszólag zavarban volt.Ez nagyon új volt nekem.
-Beszélj.-vontam vállat majd letelepedtem vele szemben egy másik hófehér kanapéra.
-Figyelj..-hunyta le egy pillanatra a szemeit.-Nem én vagyok a megfelelő személy neked.Tudom,hogy vannak gondjaink és azt is tudom,hogy majdnem mindig veszekszünk.Tudom,hogy nem bírnám ki ha valaki más hozzádérne.Vagy akár csak rád nézne!De én képtelen lennék megadni neked azt amit szeretnél.Én-én nem lennék képes úgy szeretni téged ahogy te gondolod.Én ebben sosem voltam jó és akár mennyire jó volt a tegnapi esténk és az sem számít,hogy bármikor megismételném.Én mindent elrontok nem vagyok alkalmas egy kapcsolat fenttartásához sem.Akár mennyire szeretném nem lehet.
Ne haragudj...

Dermedten ültem.Észre sem vettem,hogy eddig vissza tartottam a lélegzetemet is.
Mit éreztem abban a pillanatban mikor Justin Bieber szemeibe néztem?
Dühöt,haragot,csalódottságot.
Még is magamra haragudtam a legjobban.Azt mindig is tudtam,hogy egy szemétláda aki játszik csak mások érzéseivel,de hogy hazudott nekem ez valamiért jobban felkavart az összesnél..
-Hét óra.-mondtam.
-Tessék?-kérdezte Justin.
-Ennyi időbe telt mire elhagytál engem.
Keserűség és bűntodat kúszott az arcára.
-Lucy...-kezdte,de feltartottam a kezemet,hogy elhalgattassam.
-Lássuk mennyi időbe telik,hogy elfelejts!
Majd sietősen elhagytam a szobát.

2015. január 4., vasárnap

50.fejezet~Takarító nő.


Gusztustalan!Talán ezzel az egyetlen szóval tudnám igazan jellemezni a mosdót.Egyszerűen förtelmes!Á tévedtem,van még egy!
Lassan sétáltam a tükör elé.Legkevésbé magamat szerettem volna látni abban a pillanatban.És milyen jól tettem volna ha inkább bele sem nézek...Ameddig a mosdó közelébe értem Justin egyik embere egészen az ajtóig kísért.Nagy termete eltakart,legalább három fejjel volt magasabb nálam.Az emberek a rövidke út alatt is megbámultak,de eddig úgy hittem a szakadt öltözékem miatt.Hát tévedtem!
Amint belenéztem a tükörbe elszörnyedtem.A szememről lefojt a smink,a hajam hasonlított egy széna kazalra,a szám felszakadt amikor Bieber egyik embere megütött a repülőn...
Csodás....
Elveszettnek éreztem magamat.Hogy a viharba fogok innét hazajutni?! Végül is csak egy fél kontinens választott el az otthonomtól.
Téptem egy kis kéztörlőt,bevizeztem és megtörölgettem vele az arcomat.Éppen besiettem volna az egyik fülkébe a dolgomra,amikor a mosdó ajtaja bezáródott és egy alig százötven centiméteres idős hölgy nézett velem farkas szemet,elgyötört tekintettel.Az első gondolatom az volt,hogy valami problémája lehet vagy nagyon beteg és a segítségemre van esetleg szüksége.
Lassan nyúlt apró derék táskájába és egy holló fekete pisztolyt húzott elő.A gyilkoló gépet felém emelte remegő kezében és csak egy mondatot makogott:
-Sajnálom,a családomat fogva tartják!
Szinte mondhatni a szó szoros értelmében földbe gyökerezett a lábam.Legnagyobb szerencsémre a tudatalattim kapcsolt és az utolsó pillanatban félre ugrottam a golyó elöl.Persze az is közre játszott,hogy feltehetőleg az a nő sem fogott azelőtt még fegyvert a kezében.
Az egyik csap csak úgy szilánkjaira tört és kisebb özönvíz lövellt fel belőle.
Hasra vágódtam és békaként bújtam át a fülkék közötti helyen.Az utolsónál már csak a megfelelő alkalomra vártam.A nő a kísérlete óta,hogy megöljön egy tapottat sem mozdult,mondhatni lefagyott.Lehet,hogy más esetben akkora parasztnak gondolnám magam,de ebben csak ezt az egyetlen megoldást láttam.Remegő kezeimet a piszkos kilincsre kulcsoltam  és a tőlem telhető legnagyobb erővel vágtam ki az ajtót.Az telibe kapta ellenfelemet.Éreztem,hogy a pulzusom az egekbe szökik.Megrökönyödve figyeltem az előttem elterülő asszonyt.
Hogy féltem -e?!Hát nem voltam túlságosan nyugodt.
Lassan,megfontolt mozdulatokkal a fegyverért nyúltam és óvatosan,attól félve,hogy bármikor elsülhet a harisnyám oldalához csúsztattam.Istenem.Csak valahogy jussak ki innét!
Megfontolt lassúsággal nyitottam ki a női mosdó ajtaját.
Jellemző....az a nagy behemót el sem moccant mellőlem,sőt még egy igen ízletes dupla csokis fánkot is beszerzett magának.Hogy fordulna fel!
A helyzet reménytelennek látszott.Nem akarok visszamenni Justinhoz.Soha többé nem akarom látni!Egyszerűen gyűlölöm!Gyűlölöm!
Lassan vissza zártam az ajtót és az eszméletét vesztett nőre lestem.Munkaruhába feküdt,fekete haja tövében a már megjelent az a bizonyos fehérség,amit a nők soha életükben nem szeretnének látni.De várjunk csak...Munkaruha!Ez az!
Csak remélni tudtam,hogy senki nem nyit rám.Lassan hámoztam le róla a köpenyét és a sapkáját,a cipőmet nem volt szívem ott hagyni,de muszáj volt meghoznom ezt az áldozatot az.....életemért!Milyen ironikus...
A higiénia érdekelt a legkevésbé.Az egyik sarokban találtam egy rég ott poshadó haj gumit és az egyik csap oldalán két berozsdásodott hullámcsattot.Még magam is meglepődtem mikor a tükörbe néztem ismét.A magasságomat leszámítva ugyan úgy festettem mint a másik takarító.
Ismét kinyitottam az ajtót.A férfi mosdó előtt állt egy takarító kocsi.Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót és láttam meg a feliratot rajta.
"A WC NEM HASZNÁLHATÓ!"
Ez megmagyarázza,hogy miért nem nyitott be senki!
A hangzavarnak köszönhetően nem,hogy az ajtó csukódását nem hallottam,hanem a szapora lélegzet vételem is eltörpült.Úgy ragadtam meg a szekeret,mintha az életem múlna rajta.
Reszketve görnyedtem rá és apró lépésekben indultam el előre.Kissé csoszogva,mint a filmekben a takarítók.Mikor a gorilla mellé értem a szívem a hétszeresével vert.
-Hé,maga!-kiáltotta mérgesen újdonsült barátom.
Kész.Végem.Lebuktam.
Az arcomat elfintorítva fordultam meg a sapkát a homlokomba húztam.
-Igen?!-szólaltam meg rekedt hangon.
Ha valaki halott volna azt hitte volna a fáradságtól rakettem be,de ez nem volt igaz,hiszen a félelem az egész testemben elterjedt.
Mancs szerű kezeit hirtelen nyújtotta felém.Azt hittem megüt,de csak a fánkhoz járó szalvétát akarta kidobni a szekerem egyik felébe.
Mintha valami tankból lőttek volna ki rakétaként siettem át a reptéren.Már a legnagyobb utat megtettem,de a lényeg még hátra volt.
A kijárat előtt még Bieberen és seregén  át kell verekednem magam.
Ugyan ott állt az a görény,ahol mielőtt elmentem volna.Körülötte két egész normálisnak kinéző lány tipegett jobbra-balra.Tették magukat rendesen.Biztos voltam benne,hogy Justin élvezi a társaságukat,de amint egy lopott pillantást vetettem az arcára úgy nézett ki,mintha kissé ideges lenne.Megkockáztattam,hogy a hozzájuk legközelebb kukához toltam a szekeremet és lassan kihallgatva beszélgetésüket kiürítettem.
-Kérdezd meg te!-suttogta az egyik lány a másiknak.
-Oké!-dadogtak a másik félénken.-Az a lány aki az előbb itt volt veled....öhhm ....ő a barátnőd?
Erre még én is felkaptam a fejem és teljes testtel feléjük fordultam.Szerencsére háttal álltak nekem.
Justin is ugyan akkora döbbenettel nézett a lányra,mint én magam.Szinte hátborzongató módon egyszerre tört fel belőlünk a nevetés.Szegény csaj olyan kellemetlenül érezte magát,hiszen nem az ő hibája,nem tudhatta,hogy a világon talán mi ketten utáljuk egymást a legjobban.
-Előbb kaparnám ki a saját szemgolyómat!-válaszolta lesajnálóan Justin.

-Miért?-álmélkodott az egyikük.
-A legmakacsabb,önfejűbb ember akit ismerek és kegyetlenül idegesítő is!-nézett a távolba elmerengőn.
-Az a lány gyönyörű...
-Tudom!-kacsintott rájuk,majd éppen akkor megcsörrenő telefonjához nyúlt.
Az utolsó pillanatban mielőtt elindultam volna láttam Justin elborzadt tekintetét.
Intett egyik emberének aki előszeretettel távolította el a két lányt a közeléből.
-Hogy értsem azt,hogy elvesztetted te vadbarom!Egy nőt?!Nem érdekel azonnal keresd meg!-azzal kinyomta a telefont.-Az a ribanc megszökött!Nem juthatott messzire!Nem igazán változhatott meg szóval a magassága a régi és nincsen csomagja!Megtámadott egy nőt attól vett el ruhát.Tíz percetek van,hogy elém hozzátok!Nem szökhet meg!
Érezni lehetett a feszültséget.Amint befejeztem a szemét kiürítését,lassan indultam meg a kijárathoz.A biztonsági őr mellé toltam a kocsit és felegyenesedtem.Barátságosan intett felém és én is viszonoztam.Aztán elérkezett az idő!
Minden megmaradt erőmet beleadva sprinteltem a kijárat felé!A biztonság kedvéért visszanéztem.A tekintetem találkozott Bieberével.Szemében láttam azt a féle döbbenetet,amit szerintem nagyon kevesen tudnak elő idézni.Felém indult futva!
Az ajtót kivágva rohantam ki a parkolóba.Több ezer ember között elvegyülni semmiségnek tűnhet,ám figyelembe kellett vennem azt is,hogy Justin nem hülye!Talán  az első busznál járhattam,amikor ő kilökte az ajtót.Aligha fél percnyi előnyöm ha volt vele szemben.Segítségre volt szükségem!
Láttam,hogy egy nagyjából egyidős srác,talán egy-két évvel lehetett idősebb nálam,éppen akkor fejezi be a motorja törölgetését amikor mellé értem.Talán érthető volt a döbbenete,hiszen miért menekülne egy takarító nő?!Nem ismertem, a nevét sem tudtam,de segítség kelett!
-Kérlek segíts!Megakarnak ölni!-dadogtam rémülten és a hatás kedvéért az éppen felém rohanó Bieber felé sandítottam.
A srác mintha karót nyelt volna úgy fürkészett.Pár másodpercig gondolkodott aztán aprót bólintott.
-Szállj fel!Gyorsan!-sürgetett.
Termete elég sovány volt.Rövid világos barna haja és világító zöld szemei voltak.
Bieber pár méterre volt tőlünk már csak,amikor a motor erőteljes hangja betöltötte a környéket.
A megkönnyebbülés,mint valami tíz évnyi teher,egyszerre gördült le a vállamról.
Sikerült!Ennyi vagy te segg fej!
Senki se törölhette volna le azt az elégedett vigyort a képemről!
Mielőtt bekanyarodtunk volna a hatás kedvéért még egyszer hátra fordultam,és középső ujjamat a magasba emeltem.
Jó kedvemet azt gondoltam semmi sem ronthatja el,hát tévedtem!
Justin már nem futott,sőt egy helyben állt,mégsem próbált bennünket követni.Igaz messze volt már tőlünk,de láttam megcsillanni hófehér fogsorát.
Vigyorgott....de még,hogy vigyorgott!
Kezemet valahogy,mintha kényszerítette volna arra,hogy leeresszem.
Lassan fejét felemelte és egy határozott mozdulattal egyik ujját nyíl egyenesen elhúzta nyaka előtt.
Lassan megfordult és elindult visszafelé sétálva.
Tudtam mire célzott.
...Végem

2014. november 28., péntek

49.fejezet~Üdv Braziliában

Amikor azt hinnéd végre sikerült megszabadulnod egy embertől akkor fog leesni a tantusza,hogy minél jobban próbáltad ellök magadtól annál jobban közeledik ő feléd!

-Tűnj a közelemből!-taszítottam el magamtól.
Éles fájdalmat éreztem bal karomban.Nekivágódtam a falnak.
-Babám,azt hittem jobban fogsz nekem örülni!-harsant fel az a tipikus gonoszságban úszó,aljas nevetése.
-A giminek vége van Bieber,kezdj magaddal valamit!Szívódj fel!
Idegesen indultam meg a vaskapu felé,amikor egy erős kar ragadott meg.
-Hidd el bárhol szívesebben lennék,csak a képedet ne látnám!Amúgy is okkal jöttem...
-A válaszom nem!Bármi is legyen a kérdés!
-Nem kéréssel jöttem...velem fogsz jönni.
-Igen ezt nagyon elhitted!-nevettem fel szánakozóan.
Talán az egyetlen olyan emberrel álltam szemben aki ha haldokolna és a sarki boltban lenne a gyógyszere,inkább eltörném  a bokám,mint hogy elvigyem neki.
Ismét a kapuk felé indultam. Erőssen szédültem,de a harag valamelyest kijózanított.
Ebben a pillanatban 2 körülbelül gorilla nagyságú fekete férfi állt az utamba.
-Ismétlem...-jött közelebb s higgadtan.-...velem fogsz jönni,méghozzá most azonnal.Nem azért utaztam több ezer kilométert,hogy lássalak részegen szivi!
-Justin,van egy munkám,családom nem tehetem meg,hogy annak érdekébe,hogy hihetetlenül beteg fantáziád boldog legyen veled menjek....várj!Hová is akarsz elrángatni?
-Ma délután felmondattam neked telefonon,anyukád úgy tudja a munkád miatt elutazol.A beleegyezésedre pedig nincs szükségem,hiszen mindig is azt fogod csinálni amit én mondok neked!Értetted?
-Félelmetesen sötét vagy ha azt hiszed elrabolhatsz!
Bal kezével megragadta államat majd maga felé fordított és csak két szót mondott!
-Kapjátok el!-és vigyorogva hátralépett.-Indulunk Brazíliába!

Brazília...a karneválok a nagy fenekű lányok és a hihetetlenül sok banda háború országa!Az ország ahol minden háztartásban elengedhetetlen egy gépfegyver és a rejtélyes halottak száma mindennapos.A telefonomat elvették így esélytelen volt,hogy értesíteni tudjam a rendőrséget,hiszen basszus elraboltak!
Egy magán repülővel szálltunk le a reptéren.Öt órán keresztül egy zsúfolt raktérben utaztam egy zsákkal a fejemen.A bal lábam teljesen elzsibbadt,és az esti ruhám nagyjából teljesen haszna vehetetlenné vált a hideggel szemben.Ezt nem ússza meg az a rohadék!Csak szabaduljak ki innen.
Két kar ragadott meg és ráncigálni kezdtek.
-Vonszold már magad cicám!-jött egy ideges hang mögülem.
-Ki kell mennem a mosdóba...
-Most?!
-Nem baszd meg holnap!Szerinted ki az aki öt órán keresztül vissza tudja tartani?!Elmondom neked izomagy,hogy senki!És ha nem szeretnéd,hogy netán leégesselek az új kis barátaid előtt ajánlom azonnal eressz el és had végezzem el a dolgomat!Most!-keltem ki magamból.És még neki áll feljebb...

Justin ingerülten vette mindent elmondó elégedett vigyoromat.Ennyit a törhetetlen hatalmáról!
-5 percet kapsz és csak megjegyezném ha netán megfordult abban az illegálisan kisméretű agyadban,hogy szökésre adod a fejed,gondoltam szólok,hogy a reptér be van kamerázva és minden ajtóban van egy emberem.Szóval meglógni meglóghatsz,de innen biztos,hogy nem mész meszire.Amúgy meg ha kimész az utcára három perc és vagy leszúrnak vagy meglőnek de ha szerencséd van akkor csak elrabolnak és rabszolga munkára kényszerítenek.Még van összesen 3 perced!-vigyorodott el gúnyosan.
-Seggfej!
Sarkon fordulva a mosdók fele vettem az irányt.Semmiben nem voltam még annyira biztos,hogy én erről a helyről egy órán belül megszököm!


2014. július 25., péntek

48.fejezet~Ismerős hang!

Kereken három teljes hónap telt el az incidens óta.
Minden megváltozott...Leérettségiztünk
Ezen a nyáron megfogadtam,hogy mindent újrakezdek.Egyetemista lettem így a nagybetűs élet felé vezető első lépéseket megtettem.Első éves vagyok!El sem hiszem!
A gimi jó buli volt ameddig tartott,de egyszer minden jónak vége szakadt.Persze a mai napig jó kapcsolatot ápolok a volt osztály társaimmal. Sőt Sho a mai napig a legjobb barátnőm akivel hetente legalább ötször találkozom.találkozom. Brian nyárra Észak-Kaliforniába utazott meglátogatni az unoka testvérét. Joe egy szerelő műhelyben kapott állást,míg Debby-t a helyi állatkertben alkalmazták.
A rendőrség Ryan halálát öngyilkosságnak könyvelte el.A legfurcsább mégis az,hogy meg sem próbálták rám esetleg Justinra kenni a gyanút.Apropó Justin...Felszívódott!Nem úgy ahogy szokott,hanem azt mondják most teljesen és örökre!Egyesek szerint visszament Braziliába,mások azt mondják öngyilkos lett a legjobb barátjára tekintettel.Mások azt,hogy egyenesen ő ölte meg...
Szerintem életem végéig kísérteni fog az az arc kifejezés amit azon az estén láttam!Megtörtség,szomorúság,reménytelenség mind mind összekeverve egy arc kifejezésben.
De ez már a múlt!
Új életet kezdek!Szeptembertől a jegyeimre fogok koncentrálni és arra hogy megszerezzem a diplomámat!
Addig is még van egy nyaram amit felejthetetlenné teszek!Erre itt megesküszöm!

Begörcsölt kézzel szorítottam a  nappalinkban lévő ezer éves PS. konzolját!
-Ez az!-kiáltott fel Sho.
-Ez nem ér!Tudod jól,hogy nem tudok Fifa-zni. Amúgy meg nem értem minek kell ilyen baromságot játszanunk!Lányok vagyunk menjünk vásárolni beszéljünk fiúkról vagy isten tudja cipókról de minek videojátékozunk?!-fakadtam ki a harmadik vereségem után.Vagy a negyedik...már nem is számoltam egy idő után...Ezt a játékot nem nekem találták ki.
-Úgy hallottam...-kezdett bele,de rögtön le is állítottam.
-Esélytelen,hogy valami Night Club-ba töltsem az estém ahol nem az arcáról ismered fel az embereket!
A konzolt combom mellé téve sétáltam el a hűtőig. Be kéne már vásárolnom is talán...talán... majd anya elintézi!
-Kérlek nagyon jó lesz!Egyetemi buli!
-Oda nem hívnak első éveseket...vagy ha igen akkor annak nagyon rossz vége szokott lenni!Te sosem láttad az Utolsó éjszakát?-vettem ki egy narancs levet a hűtő szekrényből majd várakozva a pultra ugrottam.
-Ez az utolsó nyarunk Lucy...bármit megtehetünk amit csak akarunk!És meg is fogunk szóval öltözz van tíz perced elkészülni!-kapcsolta ki a TV-t Sho.
-Ugye tudod,hogy csak fél nyolc van ?
-Na és?
-Ilyenkor még nincs nyitva semmi!
Összeszedtem a pulton hagyott mocskos poharakat és a mosogatóba raktam őket.
-Nincs kedvem menni!-böktem ki végül.
-De megyünk!
-Én nem!
-De igen!

-El sem tudom hinni,hogy elrángattál ide!-álltam be a szórakozó hely előtti kígyózó sorba felháborodottan.
-Lucy...amikor majd 70 éves leszel és az unokáid ilyen bulikba fognak járni majd hálával gondolsz vissza rám,hogy elhoztalak ide!Mert lesz emléked a ma estéről garantálom,hogy szétisszuk az agyunkat ma!-pörgött fel teljesen Sho.
Elfelejtettem mondani,hogy mielőtt elindultunk volna megindította az este hangulatát és legurított pár pohárral.

A feltételezhető helyzetek a következőek voltak:
~Bulizunk egy jót,nem lesz semmi probléma és nem lesz priuszom.
~Vagy pedig egy drogosokkal teli helyre hozott,akikre bármikor lecsaphatnak a zsaruk és kábítószer kereskedésért kapunk fejenként 20 évet.

Szép kilátások mit ne mondjak.
A sor egyre inkább nőtt és nőtt.
-Sosem fogunk bejutni...
Ebben a pillanatban a bejárathoz sétált egy sánta férfi egy elegáns bottal a kezében. A tömeg hangosan hurrogva fejezte ki nemtetszését.
A férfi nem volt öreg de túlzottan fiatalnak sem mondhatta magát.
-Mike?-szakadt ki belőlem döbbenten.
Mike megállt és a hangom forrását kezdte keresgélni.
-Mi a ....- kerekedtek el szemei amint meglátott.
Igen ő volt az .Mike... Akit meg abban a poshadásnak indult kocsmába Justin agyon akart lőni és nem engedtem hogy megtegye.... Bar végülis lábon lőtte.Így mar érthető miért sántít.
-Csak nem a híres Lucy Sanbert?!-gúnyolódott majd felénk intett Shoval,hogy kövessük.
A biztonsági őr először vonakodott majd miután meglátta mellettünk Mike-ot,egyből beengedett.
-Mit kerestek ezen a helyen lányok?!Nem éppen nektek való szerintem..-verekedte át magát az  egész termen a bar pultig,majd félrenyomott pár embert,hogy mi is odaférjünk,pontosabban csak én.Ennyit arról,hogy együtt maradunk és nem hagyjuk el egymást...
-Szórakozni jöttünk...-sütöttem le a szemem.
-Egy tipp édesem ... Ne igyál ebből a bárból semmit,mindegyik italba kevertek valamit!-nevetett fel hangosan.
-Ezt honnan veszed?
-Törzsvendég vagyok cicám!Minden pénteken ide járunk a srácokkal.Emlékszel meg rajuk ugye?!-nézett rám szórakozottan.
Persze,hogy emlékszem .. Nem olyan könnyű elfelejteni.
-Azok után,hogy simán hagytak volna,hogy Justin egy golyót repítsen a fejedbe,még együtt lógsz velük?-döbbentem le teljesen.
-Bieber nincs a varosban így nyaralunk...-kacagott fől hangosan Mike.
A szájában levő alsó fogsora szinte teljesen elrohadt a cigarettától.
Gusztustalan látvány volt!
-Ha igazak a pletykák Mexikóba ment ...sokan azt mondjak soha többe nem jön vissza,én viszont tudom hogy visszatér és megbosszulja a haverja halálát.
Ryan gondolatára teljesen összeszorult a szívem és tekintetem elködösült.
-Sőt,szerintem mar itt van.-kuncogta a poharába,majd egy üveg bontatlan vizet tett le elem.
A következő pillanatban ereztem,hogy valami hideg folyik végig a hátamon. 
-Ne haragudj !-fordult felem egy édes srác.Szerintem másodéves lehet az egyetemen.
-Semmi baj!-pattantam fől helyemről gyorsan.
A srácnak tündéri kisfiús mosolya volt ami mar magába ellenállhatatlanná tette.
-Hadd hívjalak meg egy italra.-mosolyodott el kajánul.
-Köszönöm,van!-fordultam vissza vizemhez,majd jókedvűen belekortyoltam.
Mire feleszméltem Mike és a srác is eltűnt...
Kissé furcsán éreztem magam,mintha hirtelen nem aludtam volna legalább 30 órát egyhuzamban.A szemem teljesen kiszáradt a torkom kaparni kezdett!Úgy ereztem,hogy ha nem kezdek el táncolni azonnal ott esek öszze abban a szent helyben.
Hangosan sikítozva ugráltam a bárpulton majd egy srác letapizott az egyik haverjával együtt.
Csak úgy öntöttem magamba az italokat a bárpultból...amikor a két srác a tömegből próbált kifele lökdösni.Az arcukat nem láttam,vagy ha igen akkor is csak elmosódva.
Mikor a terem közepénél voltunk hangos sziréna szó ütötte meg a fülemet és a színpadra egy eléggé hiányos öltözetben levő lányka lépett.
-Tisztelt hölgyeim és uraim,megtiszteltetéssel tölt el,hogy ma este egy igen magas rangú embert fogadhatunk szerény kis hajlékunkban.Az éjszakák királya ma itt van veletek ! Köszöntsétek Drew-t!
Hangos üdvriogatás támadt majd egy maszkos férfi ment fel a színpadra.Az arcát nem láttam de mint minden nő a teremben éreztem hogy a lábam egy kissé megbicsaklik.És ebben a pillanatban két erős kéz ragadott alkaron és vihorászva rántottak ki a teremből!

Egy keskeny lépcsőn ugrándoztam felfele.Jó kedvem volt!De még mennyire!Frissnek éreztem magamat ,akar annyira is,hogy építsek egy bunkert az erdő közepére!
Egy szürke ajtót nyitottak ki előttem majd belöktek rajta és bezártak.
Nem tudom miért de kuncogni támadt kedvem.
Eszméletlenül szédültem...úgy éreztem nyomban összeesem.
Amikor viszont megfordultam kicsit hátraugrottam a látványtól.
Mr.Drew maga két lány társaságában foglalt helyet az egyik emelvényen.A két lányon semmilyen ruhanemű dolog nem volt megtalálható!
Kettőt csettintett majd a háttérben szóló zenét lehalkította valaki.Megilletődve kissé feszengve álltam az ajtóban.
A férfinak kidolgozott testet tetoválások borították!
Kezeit lefejtette a két lányról majd felült.
-Lám ,lám kihez van szerencsém!?-szólalt meg elváltoztatott gépies hangján.
-A nevem Lucy...azt hiszem!-gondolkodtam el,majd ismét egy hangos vihogás tört fel belőlem.
Időközben a két lány valahogyan teljesen felszívódott.
-Lucy kedvesem...-jött közelebb.-Biztosan jól vagy ?!
Hangja olyan ijesztően rekedtes volt...
-Persze!
Amint kimondtam ezt a szót a mosolyom az arcomra is fagyott.
Drew egy lassú és megfontolt mozdulattal lehúzta arcáról a maszkot.
-Akkor remélem nem bánod ha egy kicsit elszórakozunk kettesben cica!-csendült fel az ismerős hang!
A túlzottan ismerős hang...

2014. május 11., vasárnap

47.fejezet~Az én hibám volt!

Erős torok hangot hallatva rúgtam bele Ematt térdeibe,aki ennek köszönhetően megrogyott és a földre esett.
Kinyitottam a kocsiajtót,de az ajtót már nem bírtam becsukni,mert Ematt lába félig bent volt.
-Nem kérés volt ribanc!-rántott le a földre.
Annyira még volt időm,hogy magam mögött becsapjam az ajtót és bezárjam a járművet,mielőtt megragadott és a kulcsokat a kocsi alá beejtsem .
-Engedj el!
-Ne is álmodj róla aranyom.
A  semmiből  két kar ragadott meg és az egyik vörös férfi kapucniban az épület bejáratához kezdett el rángatni.
-Hányan vannak bent?-kérdezte Ematt.
-Nem tudom...
-Ne hazudj Sanbert,láttam,hogy onnan jöttél ki!-emelte fel hangját.
,majd egy a farzsebéből kirántott zsebkést nyomott  torkomnak és belöktem vas ajtót.

Elszörnyedtem.
A hely teljesen üresen kongott.Az állvány ahol a hazugságvizsgáló állt pár perce,üres volt.A fenti tornácok ahol az embersereg toporgott pár perce,élőlénynek rajta már nyoma sem volt.
-Hová tűntek?-lökött félre Ematt majd beljebb sétált.
Az arcán minden tükröződött a  düh és a felmérhetetlen mértékű harag keveréke eltorzította mindenét.
-Van egy olyan érzésem,hogy engem keresel ... seggfej!-jött egy harsány nevetés a semmiből.
Justin egy sor fegyveres őrrel  kezében sétált felénk.
Az őrök között Ryan is feltűnt.
-Bieber jó téged újra itt látni.
Minden erőmmel azon voltam,hogy valami kijáratot keressek a közelben.Legnagyobb szerencsémre Bieber gárdája nem szúrt ki a hatalmas izomagytól aki elém telepedett,így szép lassan hátrálni kezdtem.
-Van itt valaki aki látni szeretne.-vigyorodott el ördögien Ematt majd az utolsó pillanatban csuklómtól fogva visszarántott.
Egy hangos szisszenés hagyta el  számat.A csuklómra tekintve teljesen elborzadtam a véraláfutásos bőröm láttán.
Legelőször Ryan arcára lettem figyelmes,aki úgy tekintett rám mintha szellemet látott volna.
Egy gyors pillantást vetettem Bieberre is.Úgy tűnt pár másodpercig  gondolataiba merült,de háta mögött kézfejét ökölbe szorította amire megfeszült karjából lehetett leginkább következtetni.
-Tudod nagyon sokat gondolkodtam...-kezdte Ematt,majd ismét elhúzta zsebkését és az ajkaimhoz nyomta.-Mr.Sanbert rengeteget mesélt arról a bizonyos kulcsról a klubban.Mindig azt mondta,hogy akinek a birtokában van az gazdag embernek mondhatja magát.Mindenkivel elhitette,hogy az a valami mindent képes megtenni és olyan dolgokat vagy nagy szintű titkokat  őriz amitől akár egy kisebb fajta háború is kitörhetne...
-A lényegre rohadék!-üvöltött közbe mérgesen Justin.
-A lényeg ...-tartott dramatikusan hosszú szünetet.- ..itt volt az orrom előtt és nem vettem észre!-nevetett fel erőltetetten.

A következő pillanatban a vállamban hatalmas fájdalmat éreztem.A torkomból egy hangos sikítás szakadt fel,majd a következő pillanatban a földre rogytam.
Az az idióta a vállamba szúrta a kését!
-Mit csináltál te barom?-hallottam egy dühödt hangot.
Ryan volt az...Justin a kezeit a fiú mellkasára szorítva tartotta,hogy meg se tudjon moccanni. Ő maga sablonos,kissé unott tekintettel pásztázta a körülötte történő dolgokat,mintha az ő életében mindennapi lenne,hogy valaki poénból a másik vállába döf egy kést.
Bár elég valószínű...
-Nem is tudtam Bieber,hogy szeretsz a játékaidon osztozkodni.-nevetett fel Ematt Ryan kirohanására célozgatva.
Justin egy lökéssel hátrább taszította Ryan-t majd intett egyik emberének aki fegyvert fogott Ematt-re azzal a céllal,hogy meghúzza a ravaszt,ám Ematt is volt annyira gyors mint ő,így  farzsebéből egy kézi pisztolyt rántott elő és a hátborzongató gyilkológépet Justin fejének szegezte.
-Ugye nem gondoltad komolyan,hogy felkészületlenül jövök?
-Reménykedtem benne...-kacsintott Justin.
A vállamban egyre jobban fokozódott a fájdalom érzet,így kissé összegörnyedtem a hideg nyirkos talajon.
Meddig jutottam...pár hónappal ezelőtt még teljesen normális életet éltem,most pedig?!Belefolytam a sötét ügyekbe...valószínűleg szebb halálra számítottam...
-Szánalmas vagy Bieber... Azt hiszed törhetetlen vagy,mert nem mutatod ki az érzelmeidet a világnak?!Csak megsúgom,hogy ez tesz téged még érzelgősebbé...meg persze Mrs.Vérzikavállam.-egy kattanással a fegyverét élesítette majd folytatta.
Vagyis próbálta volna,ha Justin nem szól közbe idegesen.
-Nem kell a szar duma hülye gyerek!Mit akarsz a lányért?
-Baromság lenne neked visszaadni!-nevetett most fel Ematt.
-Ugyan miért?-nézett a két fiúra összezavarodottan Ryan.
-Mert Ő a kulcs!-motyogta dühösen Bieber.

Ebben a pillanatban pisztolylövés hangja hallatszott a térségben.
Fejemet hirtelen felkaptam,hogy megbizonyosodjak róla mi is történt.
A következő pillanatban Ematt,mint egy élettelen zsák zuhant mellém a földre és körülötte kisebb vértócsa keletkezett.
Meghalt...
-Ne,ne ne ne..-motyogta valaki mögülem kétségbeesett hangon,mire fejemet hátrakaptam.
Elszörnyedtem...a torkomból kikívánkozó rekedtes hang nem talált magának utat.
Beszáradt könnycsatornáim újjáéledtek.
A szívem egy dobbánást kihagyott.
Justin Bieber  egy ember teste felett kuporgott.
-Nem teheted ezt velem...-dadogta kétségbeesetten.-Most még nem!Nem állok erre készen haver,tarts ki!
Ryan mozdulatlanul hevert a földön...mellkasán egy lyuk tátongott,melyből ömlött a vér.
-Vége,haver...-sóhajtott reszelős hangon.-Légy jó... és n-ne feledd mit mondtam neked...
-Bírd ki Ryan a kurva életbe is!A mentősök bármelyik percben ideérhetnek!
A fiú nyüszíteni kezdett és tüdejéből vért köhögött fel.
-Szeretlek bro.
-Testvérek egy életen át.-mosolyodott el még utoljára majd egy hörgés után teljes testében megdermedt...örökre.

Próbáltam feléjük kúszni kisebb nagyobb sikerekkel.
Kicsit később vettem csak észre,hogy mindenki elmenekült csak a két test,Justin és én voltam az épületben.
-Justin...-szólaltam meg rekedtes hangon,mire felkapta a fejét.
Szemei vérvörösek voltak a könnyektől,arcán a düh apró szikrája keveredett a kétségbeesés és a elveszettséggel.
Abban a pillanatban tudtam...A hírhedt Justin Bieber megtört!
-Nem halhatott meg...-ismételgette holdkórosan.-Csak-csak ő maradt...csak ő maradt nekem.-próbálta rázogatni Ryan fejét,hátha a következő pillanatban feléled.De nem tette...és én tudtam...nem is fogja...
Justin a következő pillanatban a legközelebbi falnak esett és teljes erejéből püfölni kezdte.Mikor ujjaiból erősen szivárgott a vér,térdre rogyott.
-Miért velem?Miért őt?Nekem kellett volna meghalnom...miért kellett elém ugrania?!-szinte már üvöltött.
A világ történelmében szerintem annál szomorúbb dolog nincsen,mikor egy fiút sírni látsz!
Az egyik részem pedig átkozottul megvolt győződve arról,hogy mindez az én hibám.
Ha akkoriban nem megyek el a buliba nem találkozom Ematt-el.Ha nem jövök ma ide nem tudták volna megzsarolni Justint.Ha elmenekülök akkor ők is elmentek volna már a többiekkel és Ematt nem talált volna itt senkit.Ha leütöttem volna Ematt-et kint,Ryan most is élne és talán együtt nevetnénk hazafele a történteken.De soha többé nem fogunk hazamenni ketten.Soha többé nevetni sem fogunk ketten.

Mert Ryan Butlur meghalt...és a halála az én hibám volt...